10 spirituális szimbólum, amit ismerned kell
1. Hamsa
A hamsa héber eredetű szó, jelentése "öt". Az egyik legszebb és legősibb szimbólum a világon, melynek célja a negatív energia és a gonosz távol tartása. Úgy tartják, hatalmat, áldást és szerencsét hoz. Viselőjére béke, boldogság és bőség vár.
2. Az Élet virága
Az Élet virága, avagy "a szent geometria" a modern elnevezése annak a geometriai formának, melyben egymást fedő- és egyenletesen eloszló körök egy virágszerű mintázatot alkotnak. Ezt a szimbólumot az univerzum leképeződésének tekintik, számos kultúrában és vallásban megtalálható. A teremtés újra és újra megújuló folyamatát szimbolizálja, vonzza a pozitív energiát. A szimbólum megtalálható a magyar népművészetben is.
3. Yin és Yang
A kínai filozófia szerint az életünk alapelvei, a történések mindig függenek egymástól, még akkor is ha néha ellentmondásosak. A yin és yang egymással ellentétes jelek. Ősidők óta fennálló, egymással szemben álló de mégis egymást kiegészítő, kozmikus erőt testesítenek meg. Sohasem zavarják egymást, egyik sem létezne a másik nélkül, egyik sem fontosabb a másiknál. Az átalakulást jelentik egyik végletből a másikba, akárcsak az évszakok változása. Felfoghatjuk úgy is, hogy minden rosszban van valami jó, s minden jóban van rossz is. A yin az árnyékos oldalt képviseli, a yang pedig a napos oldalt. Ketten együtt a Dao szimbólumot képezik.
4. Pentagramma
A pentagramma (vagy pentagram) a szabályos ötszög átlói által alkotott ötágú csillag. Ezt az ősidők óta jelentős szimbólumot mágikus erőkhöz társítják. Sokan hatalmi jelképként és sátánista szimbólumként ismerhetik, valójában az egyik legrégebbi és legszebb szimbólum a világon. Az egyes kultúrákban más-más szerepet töltött be. A suméroknál a sarkokat, szögletességet jelentette. Babilóniában az öt irányt képviselte, míg a görögöknél a tökéletesség jele volt. A rómaiaknál Vénusz és az istenek szimbóluma volt, a keresztények pedig az öt érzék (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás) jelképeként tekintették. A modern okkultista felfogás szerint az öt őselem (víz, tűz, levegő, föld, gondolat) egyensúlyát ábrázolja.
5. Dharmacsakra
A dharmacsakra vagy dharma kerék az ősi buddhizmusban Gautama Buddha megvilágosodáshoz vezető tanításainak egyik szimbóluma. Általában nyolcküllős szekérkerékként ábrázolják, legegyszerűbb formáját világszerte tekintik a buddhizmus egyik szimbólumaként. A teljes köralak (csakra) a dharma-tanítások tökéletességét fejezi ki. A kerék agya a fegyelmet jelenti, ami elengedhetetlen a meditáció gyakorlása során. A küllőket tartó abroncs az éberségre vonatkozik, a küllők pedig a Nemes nyolcrétű sövényt ábrázolják. Úgy tartják, ez a sors kereke, a születés-betegség-öregség-halál végtelen ciklusát jelenti.
6. Dávid csillag
Talán a legismertebb zsidó szimbólum a Dávid csillagnak nevezett hatágú csillag, amely az ókori Izrael második királyáról kapta a nevét. A Dávid csillag két egymásba fordított, egyforma nagyságú és egyenlő oldalú háromszög. A V alak a termékenységet, a méhet szimbolizálja, míg ennek ellentéte, a fordított V a pengét, a férfiasságot és a harcot. A hat csúcs a hat irányt jelöli, azt szimbolizálja, hogy Isten uralma minden irányba kiterjed.
7. Om
Az om, vagy aum a mantrák királynője, jelentése az univerzális és felfoghatatlan égi rezgés. A legfontosabb spirituális szimbólum. Az om a mantra hangját vizuálisan ábrázolja. A világegyetem teljességét képviseli, az összes mantra titkának tartják. A szentírásokban az alábbi hasonlattal élnek:
Az Om az íj, a lélek a nyíl, és a Legfelsőbb a cél. Annak, aki koncentrált elmével zengi, olyan lesz, mint egy nyíl. Eljuttatja a legmagasabb célig.
Az aum az egész világ, ami volt, ami van, és ami lesz. Az Aum azt is jelenti, ami a múlton, a jelenen és a jövőn túl van
8. A keresztény hal szimbólum
A keresztény jelképek közül napjainkban ismét elterjedőben van a hal szimbólum. A hal motívum az ókeresztény korban egy titkos jelképe volt a keresztényeknek, ugyanis a hal görögül ikhthüsz, amely mozaikszót kibontva magyarul Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltót jelent. Eredetileg termékenységet, a születést és a nők természetes erejét képviselte.
9. Hórusz szeme
Az ókori Egyiptom egyik legismertebb jelképe. Az Udzsat-ként is ismert mágikus szimbólumról úgy tartják, hogy védelmet, egészséges és megfiatalodást hoz. Amulett formájában viselték magukkal az ókori egyiptomiak, hogy mindig érezzék a hatalmas védelmező erejét. Manapság a Földközi-tenger térségében lévő országokban a halászok rajzolják ezt a jelet a hajóikra védelem céljából. Sokan viselik ékszerként, hogy megóvják magukat mások rosszindulatától.
10. Lótuszvirág
A főként keleti kultúrákban használt lótusz széles körben a megvilágosodás jelképe. Ez a gyönyörű virág sötét, sáros vizek iszapjából emelkedik ki,s a feltámadást szimbolizálja. Minden éjszaka elmerül a zavaros vízben, s az egész estét piszkos környezetben eltöltve reggel újra kivirágzik, hogy csodálatos pompájában tündökölhessen. Szentélyt talál az iszapban, a szirmok viaszos védőrétegének köszönhetően pedig szépsége soha nem változik. Azt mutatja, hogy próbálkozással, kitartással minden akadályt le lehet küzdeni. Az újjászületést szimbolizálja. Több ezer éves kultúrát ölel fel, és a mai napig az egyik legkedveltebb szimbólum.